Grossvenediger csúcsmászás és viaferrata túra a Lienzi-Dolomitokban

Grossvenediger csúcsmászás és viaferrata túra a Lienzi-Dolomitokban

Ferráták szurdokokban, vízesések mellett, és sziklafalakon a Lienzi-Dolomitokban, majd virágzó alpesi rétek, füttyögő hájas-szőrös mormoták, és egy jó kis hegymászótúra a Magas-Tauern egyik legszebb háromezresére, a gleccserek és havas csúcsok uralta Großvenediger 3666 m magas csúcsára.

Időpont: 2019. július 4-7.

1.nap

Utazás Reggel 6 órakor indulunk Budapestről (találkozó előre egyeztetett helyszínen), kisbusszal.
Napközben utazás kisebb megszakításokkal. A délutáni órákban már a Lienzi-Dolomitok sziklás csúcsai alatt öltözködünk, hogy egy könnyű, de annál csodálatosabb, vízesésekkel tarkított szurdokban kialakított, kötélhidakkal megtűzdelt ferrátára induljunk. A ferráta-túra után újra kocsiba ülünk, és egy rövid autózással meg is érkezünk a Großvenediger csúcstömege alatt fekvő kis faluba, ahol a kempingben felállítjuk sátrainkat.

Ferrata nehézsége: B/C

2. nap

Fel a menedékházba
Reggel kelés, és pakolás. 2121 m-re helyi kisbuszokkal utazunk fel, innen indul a gyalogtúra gleccserpatakok, és virágzó alpesi rétek között, melyet a háttérben magasodó Venediger-csoport háromezreseinek havas csúcsai koronáznak. A kora délutáni órákban érkezünk meg a 2964 m magasan fekvő menedékházba, ahol az éjszakát matraclágerban (nagy közös hálóhely) töltjük.
Délután beállítjuk és ellenőrizzük a felszereléseket, majd a hátralévő időt pihenéssel töltjük.
menetidő: 4-5 óra
szint: 850 m

3. nap

Csúcsnap
Hajnalban kelünk, és egy gyors reggeli után nekivágunk a hegynek. Nemsokára átlépjük a bűvös háromezres szinthatárt, és fél óra kapaszkodás után rálépünk a gleccser jegére, és a hasadékok közt lavírozva folytatjuk utunkat a csúcs alá. A csúcs előtti meredek emelkedőt legyőzve már csak egy kitett gerincen kell átkelnünk, és ott állunk a csúcskereszt alatt, alattunk a Magas-Tauern havas csúcsai.
Csúcscsoki és csúcsfotó, majd elindulunk visszafelé.
Ha az időnk, erőnlétünk és az időjárás is engedi, felmászunk a HohesAderl 3506 m magas csúcsára is.
Maradék felszerelésünket összeszedjük a menedékházban (a fölös cuccok a menedékházban maradnak a csúcstúra idejére, mint pl. hálózsák, fogkefe), majd elindulunk lefelé, hiszen az alsó menedékháznál vár ránk a kisbusz-taxi, ami lerepít a faluba, sátrainkhoz.
Az estét a helyi söntésben, wienersnitzelek társaságában töltjük.
menetidő: 8-10 óra
szint: 710 – 840 m fel, 1540 m szint le

4. nap

Összepakoljuk sátrainkat, de nem húzunk még egyből haza: a Lienzi dolomitoknál megállunk, hogy egy szurdokban kiépített újabb ferrátával kössünk közelebbi barátságot.
A délutáni órákban indulunk el hazafelé, Budapestre előreláthatólag az esti órákban érkezünk.
Ferrata: B/C

Utazás
Egyéni kiutazás Hinterbichl kempingjébe. Budapest – Hinterbichl távolsága kb. 700 km, várható menetidő 8-10 óra. Van rá mód, hogy együtt kisbusszal utazzunk, így ez kb. 10 000 Ft/fő (tankolás, pályadíjak, stb…)
A túravezető kiutazását és annak költségeit a résztvevők állják.

Létszám: 5-8 fő.

Túra nehézsége: a maga kategóriájában könnyű hegymászó-túra, avagy belépő a háromezresek világába.

Az időjárás – mint minden magashegységben – változatos, bár július általában napsütéssel, nyugodt, meleg idővel kényeztet, de ne feledjük: a hegyekben pillanatok alatt megváltozhat az időjárás. Úgyhogy készülj a szikrázó napsütéstől a mínuszokkal tarkított hózivatarra is.

A túra során a gleccseren összekötve fogunk haladni. A hágóvas és jégcsákány használatát – ha még eddig nem volt rajtad egyik sem – itt elsajátíthatod.
A magasság is érezhető már háromezer fölött, fogod kapkodni a levegőt.
Fontos a megfelelő állóképesség, ne feledd, egész napos gyaloglásra kell számítani.
Fontos a szédülésmentesség, főleg a viaferrátákhoz, amelyek bár nem nehezek – sőt, könnyűnek mondhatók – de annál látványosabbak.

Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk! Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden résztvevőre kötelező érvényű!

Szállás
A hegyek lábánál kempingekben alszunk a saját sátrunkban, ahol találsz meleg vizes zuhanyzót, EU-konform mosdót és mellékhelységeket. A  hegyen a menedékházakban alszunk, amely rendelkezik alapvető komforthelységekkel, de csak hideg víz van (plusz pénzért van melegvizes zuhanyzási lehetőség is). A szállás egyszerű „matracláger”, hol a saját hálózsákodban kell aludnod. A ház egyszerű, viszont rendben van, tiszta – ahol neked is vigyáznod kell a tisztaságra (pl. nem sétálunk be bakancsban a szobába). Bakancsunkat a szárítóhelyiségben papucsra kell cserélni. Papucs a helyszínen van, nem kell felhoznod.
Akkumulátor töltési lehetőség a menedékházakban biztosított.

Időjárás
Az Alpokban a július nyári hónapnak számít:  a völgyekben sok napsütéssel, viszonylagosan kevés csapadékkal. Ellenben a hóhatár fölött (kb. 3000 m) hegyekben téli időjárás uralkodik. Nappal a hőmérséklet általában fagypont körül alakul, amelyet a havas felszínről visszaverődő napsütés következtében sokkal melegebbnek érezhetünk. Viszont ha elromlik az idő, hóviharokra és kemény mínuszokra számíthatunk, amely a viharos szél következtében mínusz 10-15 C foknak is hathat. Éjszaka a derült ég alatt viszont mínusz 10 C fokig is hűlhet a levegő, tehát előfordulhatnak igazi téli körülmények is!

Felszerelés
Nagyon fontos, hogy megfelelő felszerelés hiányában ne is vágjunk neki a hegynek!!!
Cipő: mindenképp olyan bakancs szükséges, melyre tudunk hágóvasat erősíteni. Ez egy vízálló, meleg és elég merev talpú bakancs legyen. Hozzál kamáslit is! Nyári trekking-bakancsban ne indulj el! Ruházat: 3000 méter fölött téli felszerelés szükséges! A túra hegylábi szakaszán készülj nyári időre, tehát célszerű a könnyű, szellős ruházat. A magasság emelkedésével a levegő is egyre hűl. Szükséges egy vízálló, lélegző dzseki, meleg, réteges aláöltözet, szintén lélegző-vízálló nadrág és aláöltözet, sapka és legalább két pár kesztyű! Fontos, hogy hozzál magaddal  legalább 30 faktoros naptejet, és UV-szűrős  napszemüveget, hiszen a havas felszínről visszaverődő napsugárzás átmenetei látáskárosodáshoz (hóvakság) és durva leégéshez is vezethet! Fent a menedékházba meleg szokott lenni, így oda elég csak egy vékonyabb hálózsák, hiszen ha fázol, vannak pokrócok is. Hozz magaddal kempinggáz-főzőt, mely jó ételed megmelegítésére, de tudsz melegkaját venni a menedékház konyháján is. Szükséges fejlámpa, és evőeszközök, esetleg termosz. Legalább egy 35-40 l-es hátizsák szükséges, melyet a túra előtt megpakolva feltétlen próbálj ki! Technikai felszerelés: 1 db jégcsákány (túracsákány), 1 pár hágóvas, 1 db beülő, 2 db HMS (vagy más csavaros) karabiner, 1 db sisak, és viaferrata szett. Ezeket a felszereléseket – amennyiben nem rendelkezel mindennel –tudunk biztosítani.

Higiénia
A csapvíz a menedékházban gleccservíz, fogyasztható, bár elvileg nem garantált a minőség (persze palackos víz vagy tea ebből a vízből jó áron kapható). A kempingben a faluban természetesen minden víz fogyasztható. Ne feledd el, hogy hozzál magaddal mindenképpen kötszert és alapvető vagy számodra szükséges gyógyszereket (lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert).

Élelem
A részvételi díj nem tartalmazza az étkezést, ez önellátó. A menedékházban is kapható meleg étel. Arra készülj, hogy Ausztriában vasárnap (avagy a hazaút napján) semmi sincs nyitva, csak a benzinkutak.

Pénz: Ausztria hivatalos pénzneme az Euro.

Amit a helyszínen kell fizetned euróban (ezeket nem tartalmazza a részvételi díj):

  • taxi-kisbusz a menedékház alá és vissza: 20 €
  • szurdok belépő: 5 €

Biztosítás: Kötelező!

Mindenképp magashegyi extrém sport biztosítás kötelező, amihez szükséges a kártya formátumú TB kártya kiváltása (ez ingyenes). A biztosítás azért kötelező, mert ha magashegyen valami probléma adódik, a helikopteres mentés – amit a magyar TB nem áll – milliós nagyságrendekre rúghat.
Amennyiben van Alpenverein tagságod, így az tartalmazza a biztosítást is.

Részvételi díj:
Egyesületi tagoknak: 36 500 Ft
Egyesületi és ÖAV tagoknak: 34 500 Ft
Egyesületi tagság nélkül: 41 500

Jelentkezésed csak a részvételi díj befizetésével válik aktívvá. Ne feledd tartani a jelentkezési határidőt, mert a menedékházban a helyet jó előre le kell foglalni, és a szállás összegét ki kell fizetni.

Jelentkezési határidő: május 15. (vasárnap)
Mivel a szállást jó előre foglalni kell, így kérlek, tartsd ezt a határidőt!!!

Jelentkezni:
Klein Dávid
kleindavideger@gmail.com
+36 30 507 07 47

Az út ára tartalmazza:
– a szállást két éjszakára kempingben, saját sátorban,
– a szállást egy éjszakára menedékházban, matraclágerban,
– a szükséges felszerelések (hágóvas, jégcsákány, beülő, sisak, kötél, karabinerek) bérleti díját,
– a szervezést, az oktatást a felszerelések használatához, és a magyar nyelvű, kiscsoportos túravezetést.

Az út ára nem tartalmazza:
– a taxi-kisbusz díját (20 €),
– a belépőt a szurdokba (5 €),
– az étkezést,
– a szükséges felszerelések (hágóvas, jégcsákány, beülő, sisak, kötél, karabinerek) bérleti díját, ez 6000 Ft a teljes túrára,
– a ferrata szett bérleti díját, ez 3000 Ft a teljes túrára,
– a biztosítást (kiegészítő sportbiztosítás szükséges),
– az utazást.

Comments are closed.